Hogyan tárolja a fagyasztóban a húst, hogy sokáig fogyasztható legyen.

fagyasztóban tárolt hús fehér szörek foltós

Fehér foltok a fagyasztóból kivett húson?

Megehetem a fagyasztóban „megégett” élelmiszert?

A fagyasztóban tárolt élelmiszerek időnként "megéghetnek". Akkor fordul elő, amikor az ételeket szivárgó csomagolásban fagyasztják le. Ekkor a levegő behatol a csomagolásba és kiszárítja a fagyasztott ételeket. A friss levegőnek kitett helyeken ekkor a húsok felületén csúnya fehér, szürke elszíneződés alakul ki.

Szállítás közben is előfordulhatnak hőmérséklet-ingadozások, amely a fagyasztott hús égéséhez vezethet.

Jó hír, hogy ha megtanulja, mire kell figyelnie, hogyan kell kezelni a fagyasztott termékeket, akkor nem lesz ezzel gondja.

Mi a fagyasztó égés?

A fagyasztóban lévő élelmiszer égése akkor következik be, amikor a fagyasztott élelmiszerek hideg, száraz levegőnek vannak kitéve, amely miatt kiszáradnak, vagyis a külső rétegek elveszítik a nedvességtartalmukat. A fagyasztó égés egyik leggyakrabban felismert jele az, hogy az élelmiszer külső felületén jégkristályok képződnek, amelyek fagycsípésnek tűnnek, illetve fehér-szürkés elszíneződések látszódnak rajta. A fagyasztó égett ételek biztonságosan fogyaszthatóak, de sajnos jellemzően drámaian befolyásolja az érintett élelmiszer ízét és állagát.

Mi okozza a fagyasztó égést?

A nem megfelelő csomagolás vagy hőmérséklet, és néha a túl hosszú ideig tartó fagyasztás.  A hideg, száraz levegő nagyobb valószínűséggel áthatja azokat az élelmiszereket, amelyek nincsenek szorosan becsomagolva, vagy gyakran ingadozó hőmérsékleten vannak kitéve. Ez kiszáradt részekhez vezet, amelyek befolyásolhatják a húsok és más fagyasztott termékek megjelenését, ízét és állagát.

Meg lehet enni a fagyasztóban sérült ételeket?

Elméletileg fogyaszthatóak ezek az ételek, azonban sajnos a helytelen tárolása a fagyasztott ételeknek kiszáradáshoz vezetnek, így ízben vagy az állagban lehet változás. Az élelmiszerek rövidebb tárolása segít elkerülni a fagyasztó égéséből származó megváltozott állagot és ízt. 

Hogyan néz ki a fagyasztó égés?

A helytelenül tárolt élelmiszereken a fagyasztóban jégkristályok képződnek, színük és állaguk megváltozhat. A húsok gyakran szürkésbarna színt kapnak, míg a gyümölcsök és zöldségek láthatóan kiszáradnak és összetöppednek. A keményítőtartalmú ételek, például a pékáruk és a főtt gabonák általában durvább állagot kapnak, és a fagylalt tejszerű állagát jégkristályok borítják.

Milyen ízű a fagyasztó égés?

A fagyasztó égés észrevehetően befolyásolja az ételek ízét és állagát, ami szokatlanul száraz és kicsit ízetlenebb ételeket eredményez. A fagyasztóban égett húsokat és zöldségeket nehezebben lehet rágni a nedvesség elvesztése miatt és a felgyülemlett jégkristályok miatt, valamint a fagylalt is keményebb és íztelenebb lesz.

Jótanácsok a fagyasztóban égett élelmiszer felhasználáshoz!

A fagyasztó égését nem lehet visszafordítani, de néhány alapvető gyakorlattal minimálisra csökkentheti a hatását. Ha teheti, főzés előtt vágja le a jól láthatóan megégett húsrészeket és ízesítse az ételeket ízlés szerint pácolással vagy fűszerezéssel. Fagylalt esetén próbálja meg eltávolítani a fagyasztóban megégett réteget, így a maradék bátran fogyasztható. A gyümölcs ízének megmentése a legegyszerűbb, ha turmixban használjuk, míg a zöldségeknél a legjobb megoldás egy gyors öblítés a jégkristályok eltávolítására.

Hogyan előzhetem meg a fagyasztó égését?

Kövesse az alábbi útmutatót, hogy helyesen tárolja élelmiszereit a fagyasztóban.

1. lépés: Készítse elő az ételt fagyasztásra

Mindig várja meg, hogy az élelmiszerek kihűljenek a fagyasztás előtt. Ez azért fontos, mert a forró élelmiszerek fagyasztóba való behelyezése megemelheti a fagyasztórekesz hőmérsékletét, ami a környező élelmiszerek részleges felolvadását idézheti elő. A hőmérséklet ingadozás és újra fagyás pedig károsíthatja a már bent lévő élelmiszereket.

A gyümölcsök és zöldségek fagyasztásra való előkészítéséhez rövid ideig forraljuk őket, majd csepegtessük le és merítsük jeges vízbe. Tárolás előtt alaposan szárítsa meg őket. Ez segít a gyümölcsöknek és zöldségeknek megőrizni tápértéküket, és leállítja az enzimek működését, amelyek romláshoz vezetnek.

Mivel a fagyasztó égésének oka a hideg, száraz levegőnek való kitettség fontos, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk annak érdekében, hogy az élelmiszereket szorosan lezárjuk.

2. lépés: Használjon légmentesen záródó tárolóedényeket

Miután elkészítette az ételt a fagyasztásra, a megfelelő tárolóedényekbe kell helyeznie őket. Költségkeretétől és az élelmiszer típusától függően használhat fagyasztózacskót, fagyasztásra kész műanyag edényt, fagyasztásra alkalmas üveget vagy lezárt vákuumzacskót.

Hús fagyasztásakor a fagyasztó égési sérülésének megelőzése azzal kezdődik, hogy több réteg műanyag fóliába, vagy zacskóba csomagolja őket. Próbáljon meg minél több levegőt eltávolítani a zacskóból, és légmentesen lezárni. A legjobb, ha vákuumozó géppel csomagolja a fagyasztóra váró élelmiszereket.

3. lépés: Állítsa be a fagyasztót a megfelelő hőmérsékletre

A fagyasztó megfelelő hőmérsékleten tartása segíthet csökkenteni a fagyasztó égési sérülését azáltal, hogy lehetővé teszi az élelmiszerek gyorsabb megfagyását, ami kisebb jégkristályokat termel. Tehát, mindenképpen ajánlott a gyorsfagyasztás opciót alkalmazni amikor nagyobb mennyiségű ételt helyez a fagyasztóba.

Bár csábító azt gondolni, hogy a melegebb fagyasztó segít megóvni az élelmiszereket a fagyasztó égésétől, de ez nem így van, mert a magasabb hőmérsékletre állítása „veszélyzónába” helyezheti az élelmiszereket, ahol fennáll a baktériumok vagy a penészfertőzés veszélye. A megoldás a hideg levegő és a precíz csomagolás.

4. lépés: Korlátozza a fagyasztó nyitvatartási idejét

Ha túl sokáig tartja nyitva a fagyasztó ajtaját, a rekesz hőmérséklete ingadozhat, ami fokozza a jégkristályok képződését, ami a fagyasztó égéséhez vezet. Feltétlenül gyorsan becsukja a fagyasztó ajtaját, miután megragadta kedvenc ételeit. 

Tipp: Bevásárlás esetén a fagyasztásra szánt termékeket a készülék közelében helyezze el, mielőtt elrakná őket, hogy csökkentse az ajtó kinyitásának és becsukásának számát és idejét.
A fagyasztóban a jól rendszerezett bepakolás, csökkentheti a fagyasztóajtó nyitva maradásának idejét is.

5. lépés Ne hagyja sokáig a fagyasztóban az élelmiszereket

Bár számos módszer létezik arra, hogy rövid távon megelőzzük a fagyasztott élelmiszerek megégést,  a helyzet az, hogy végül minden étel megromlik ha túl sokáig hagyjuk a fagyasztóban.

Ezért fontos, hogy átpakoljuk időközönként a fagyasztó tartalmát úgy, hogy a legrégebbi ételeket tegyük előre, hogy azt fogyasszuk el mihamarabb. Ezért fontos, hogy mindent felcímkézzünk az élelmiszer lefagyasztásának dátumával. Így könnyebben elfogyaszthat mindent, mielőtt a fagyasztóban megromlana.

6. lépés: Kerülje az élelmiszerek felolvasztását és újra fagyasztását

Az élelmiszerek kiolvasztása némi nedvességveszteséget okoz, így az újra fagyasztás hajlamosabbá teheti a fagyasztó égési sérülését. Az élelmiszerek felolvasztásának és újra fagyasztásának elkerülése érdekében próbálja meg kisebb adagokban lefagyasztani őket.

Fedezze fel a Whirlpool ® hűtőszekrényeket és fagyasztókat

A fenti lépések követésével megelőzhető a fagyasztó égési sérülése, de támaszkodhat a hűtőszekrény és a fagyasztó hasznos funkcióira is, hogy megkönnyítse az élelmiszerek tárolását. A Whirlpool side-by-side hűtőszekrényei szerintem a legjobban átlátható fagyasztó résszel bírnak. De fontos, hogy amikor hűtő- fagyasztó készüléket választ figyeljen oda, hogy rendelkezzenek riasztóval, ha véletlenül kinyílna az ajtó, vagy ha felmelegedne valamiért a hűtőben a hőmérséklet. Ez sokat segíthet az élelmiszerek biztonságos tárolásában.

Nézze meg a Whirlpool onlineMárkaboltok hűtő és fagyasztó kínálatát >>>

 Amennyiben kérdése van, írjon nekünk vagy hívja háztartási gép szakértő kollégáinkat a +36-1/478-2128-as telefonszámon.

 Tudjon meg többet, olvasson tovább:

Életmódjához illő hűtőszekrény

Választási segédlet fagyasztókhoz

Hozza ki a legtöbbet a háztartási készülékekből

Hogyan válasszunk hűtőszekrényt?

Zahoránszky Zita
Zahoránszky Zita
szerző
2022. Júl 19.