Legcsendesebb páraelszívók

legcsendesebb páraelszívó

Nagyobb hatékonyság, jobb energiafelhasználás, alacsonyabb zajszint a FALMEC NRS® páraelszívókkal!

Az új NRS® rendszer, amit a Falmec szakemberei laboratóriumokkal együttműködve fejlesztettek ki, egy forradalmi lépés a páraelszívók terén. A fejlesztés során különös figyelmet fordítottak a nagyobb hatékonyság, jobb energiafelhasználás, alacsonyabb zajszint és kisebb fogyasztás elérésére.

Az NRS® technológiát olyan laboratóriumokkal dolgozták ki, amelyek szakosodtak az aerodinamika tanulmányozására. Ebben a folyamatban együttműködtek olyan szakemberekkel, mint Roberto Da Forno professzor, a Padovai Egyetem aerodinamikai tanszékének docense. A légáramlás dinamikáját kifejlesztett szoftverek segítségével tanulmányozták, így lehetőség nyílt a készülékek optimalizálására úgy, hogy a zajok forrását, az ellenállást minimalizálták.

Soha nem látott zajszintcsökkenés a páraelszívóknál!

Az NRS® (Noise Reduction System) technológia révén a Falmec olyan páraelszívót hozott létre, amely kiemelkedő teljesítményt nyújt, miközben szinte észrevétlenül működik. A készülék rendkívüli csendességének titka a decibelek jelentős csökkentésében rejlik, ami eddig soha nem látott szintre emeli a zajcsökkentést.

A Falmec mérnökei továbbá jelentős kutatást folytattak olyan új anyagok terén, amelyek speciális hangelnyelő képességük révén kiválóan alkalmasak a páraelszívók zajcsökkentésére. Ezek az anyagok kifejezetten úgy lettek tervezve, hogy elnyeljék a légmozgás okozta zajokat, tovább csökkentve ezzel a zajszintet, miközben megőrzik a légáramlás hatékonyságát.

A Falmec tehát nemcsak a modern design és a kiváló teljesítmény elkötelezett híve, hanem az innováció és a zajcsökkentés területén is élen jár. Az NRS® technológia és az új anyagok együttes alkalmazásával egy olyan páraelszívót hoztak létre, amely ötvözi a kiváló teljesítményt a csendes működéssel, így kényelmesebbé és hatékonyabbá teszi a konyhai élményt.

legcsendesebb páraelszívó

 

Nézze meg videónkat:

*A levegőáramlások tanulmányozásának és a felhasznált anyagoknak köszönhetően az NRS® páraelszívók minimalizálják, szinte észlelhetetlen szintre csökkentik a zajt. Az új NRS® rendszer, a legjobb eredményt a szabadba történő kivezetés során garantálja. A rendszer kiegészítő elemeinek használatával további zajcsökkenés érhető el.

A maximális eredmény eléréséhez elengedhetetlen, hogy az elszívót az előírt átmérőjű kivezető (merev-falú) csővel vezessük ki, azaz a csatlakoztatás a speciális hangelnyelő csatornával (csővel), valamint a készülékhez mellékelt kiegészítővel történjen. 

Új, nagy teljesítményű karbantartható aktívszén-szűrő. 

Az új NRS® rendszer a legjobb eredményt a szabadba (falon át a kültérbe) való kivezetés esetén garantálja. A Falmec kihangsúlyozva ajánlja ezt, illetve alkalmazzuk a zajcsökkentő NRS elemek használatát. A készülék keringtetéses üzemmód használata esetén, egy újonnan kifejlesztett aktívszén-szűrőt ajánlunk a levegő tisztításához. Az NRS elszívókhoz kapható egy új típusú aktívszén-szűrő, melynek tisztítási kapacitása és hatékonysága jóval erősebb az átlagosnál.

Technikai jellemzői:

- Regenerálható és újra felhasználható
- 75%-os hatékonyság
- Optimális használat esetén a szénszűrőket háromhavonta „regenerálni” kell.
- A filtert csak háromévente kell cserélni. (optimális használat esetén)
- Fém fogantyú
- Alumínium keret

Hogyan kell karbantartani?

Vegyük ki a szénszűrőt a készülékből, tegyük be a mosogatógépbe, de legfeljebb 65 C fokos programmal mossuk ki. (Ügyeljünk arra, hogy más ne legyen a készülékben!) Száradás után tegyük be 10 percre 100 C fokos sütőbe, ezután újra használhatjuk a szénszűrőt. Ha a gyártó által adott leírást betartjuk, akkor csak háromévente kell cserélni a filtert.

Válogasson Egyedülállóan hosszú GARANCIÁVAL a FALMEC onlineMárkabolt kínálatában az NRS® páraelszívók között >>>

Tudjon meg többet a páraelszíókról, olvasson tovább:

Miért érdemes Falmec páraelszívót választani?

Falmec E.ion páraelszívók az igazán dús egészséges levegőért!

Hogyan válasszunk páraelszívót?

Páraelszívó és párátlanító közötti különbség

Létfontosságú információ a páraelszívóról

Zahoránszky Zita
Zahoránszky Zita
szerző
2023. Szept 18.

FALMEC termékajánló