Hogyan spóroljon háztartási gépeivel, jó tanácsaink!

jótanács az energiaválságban

Jó Tanácsok háztartásigép szakértőinktől nem csak az energiaválságra!

Az onlineMárkaboltok nem csak „Hivatalos Forgalmazó” a minőségi márkás háztartási gépek piacán, de szakértő is. Sok éves szakmai tapasztalat áll a kollégák mögött, akik folyamatosan fejlődnek, és minden évben több képzésen vesznek részt. Nem csak a régebbi készülékeket ismerik, hanem folyamatosan részt veszenek márka bemutatókon, ahol megismerkednek az új termékeit is.

Óriási szakértelmünk van a mosógépek, mosogatógépek, hűtők és fagyasztók, szárítógépek és szinte az összes nagy és kis háztartási gépekkel kapcsoltban.

Most segítünk Önnek, hogy ebben a nehéz időben, amikor válság súlyt minket, hogyan tud a háztartási készülékeivel áramot, vizet spórolni, hogy csökkenthesse a rezsiköltségét.

Szakértőink jó tanácsai:

Először is tisztába kell lennie, hogy milyen energiabesorolású készülékei vannak, nehogy áramzabáló szörnyeket tartson otthon.

A gyártók energiacímkén jelölik a készülékek fogyasztását. Ezt a vásárláskor kellett megkapnia, illetve az interneten is megtalálhatja, ha rákeres a készülékre. Amennyiben 7-10 évnél régebbi a háztartási gépe, valószínűsíthető, hogy sokkal több áramot fogyaszt, mint a korszerű gépek.

Az energiacímkékről az Energiacímke kisokos 2021 cikkből tudhat meg többet.

Amennyiben régi készüléke van és tanácstalan, hogy melyik energiatakarékos készülék az ideális Önnek, keresse fel szakértő kollégáinkat a +36-1/478-2128-as telefonszámon.

Hogyan spórolhat áramot a hűtő- és fagyasztó készülékével?

spóroljon a hűtőjével

A hűtő és fagyasztó készülék nonstop működik. Folyamatosan használ áramot, így a rezsiköltségben óriási szerepe van. Muszáj tudnia, hogy mennyi pénzt költ havonta ezen készülékek fenntartására. Nézze meg a Hogyan spóroljunk áramot? Hűtőszekrény összehasonlítás írásom, ahol leírom, hogyan tudja kiszámolni a hűtő készülékek áramfogyasztását.

Mindig legyen tele a készülék

Mindig törekedjen arra, hogy tele legyen a készülék. Ez egyszerű, hiszen a hideg lehűtött élelmiszerek tartják a hideget, így nem kell annyit dolgoznia a hűtőszekrénynek, hogy fenntartsa a hőmérsékletet, amit Ön elvár tőle. Az üres hűtőszekrényben folyamatosan kell hűteni a levegőt, így a hűtőszekrény több áramot fogyaszt.
Ezért, ha nem lenne tele a készülék, akkor csoportosítson át a spájzból olyan élelmiszereket a hűtőszekrénybe, melyeknek nem árt a hideg, és áramszámlája meg fogja hálálni, vagy akár hideg vizes palackokkal is segíthet a hűtőszekrényének.

NE helyezzen meleg ételt a hűtőszekrénybe!

A hűtőszekrénynek sokkal erőteljesebben kell dolgoznia, hogy megőrizze belső 'hidegségi szintjét', ha valaki például meleg ételt helyez bele. Minél nagyobb, több, és minél melegebb a hűtőszekrénybe behelyezett élelmiszer, annál több áramot fog felhasználni a készülék arra, hogy visszaállítsa az eredeti hőmérsékletet.

A jégképződés veszélye is fennáll ilyenkor, hiszen a meleg étel nagyobb páratartalommal bír, mely kicsapódik a hűtő falán.

Ha nagyon időhiányban szenved, akkor tegye hideg vizes fürdőbe a meleg lábost, akár csak rövid időre, így gyorsan tud csökkeni a hőmérséklete.

Tehát ha teheti, várja meg, míg kihűl az étel, és csak utána helyezze el a hűtőszekrényben.

2/ A fagyasztóból kivett ételt a hűtőszekrényben olvassza ki.

Ha időben gondolkodik, akkor már este kiveszi a fagyasztóból pl. a húsokat, melyeket másnap szeretne felhasználni. Ezeket tegye a hűtőszekrény normál terébe. A hideg, fagyott hús jót tesz a hűtőszekrénynek, hiszen segít neki a hűtésben, így áramot spórol. Mivel a normál hűtőtérben plusz fok van, kiolvad a hús és biztos egészséges marad.

3/ Olyan hűtőszekrényt vásároljon, mely rendelkezik gyorshűtéssel, gyorsfagyasztással.

Sok áramot spórolhat a gyors funkcióval, amely felgyorsítja a hűtési folyamatokat. Használja akkor, ha sok élelmiszert helyez el akár a hűtőben akár a fagyasztóban, mert minél hamarabb lehűlnek, annál előbb tud visszaállni a megszokott üzemmódra a készülék és energiatakarékosan működni.

Például a Liebherr készülékeknél az automatikus SuperFrost funkcióval az élelmiszer lefagyasztása egyszerű és energiát takarít meg. Gyorsan csökkenti a hőmérsékletet -32 ° C-ra és létrehozza a hideg levegőt így megőrzi az étel a létfontosságú vitaminokat. Amint az étel teljesen megfagyott, a hűtő vissza kapcsol a normál üzemmódba, így energiatakarékos is.

Hogyan spórolhat a mosógéppel?

hogyan spóroljunk a mosógéppel

Kapacitását használja ki

Általánosságban elmondható, hogy mindig a mosógép teljes kapacitását kell ki használni. Ez nemcsak az áram-, hanem a vízfogyasztást is csökkenti. 

Súlyautomatikával rendelkező mosógépek

A mai modern mosógépek rendelkeznek súlyautomatikával. Ez azt jelenti, hogy a mosógép képes megmérni a berakott ruha mennyiségét, és ez alapján szabályozza a mosószer- és vízfelhasználást, a hőmérsékletet és a centrifugát mosás közben. Alapvetően ez egy extra takarékossági funkció, ráadásul csendesebben is működik a gép az ideális beállítások miatt.

Amennyiben Önnek nem ilyen készüléke van, figyelmébe ajánlom a Bosch WAV28M20BY Elöltöltős mosógépet. >>> 

A mosási hőmérséklettel is spórolhat

Egy átlagos mosógép az áram 60%-át vízmelegítésre használja fel. Ezért, ha alacsonyabb hőfokú programokat használ, energiát takarít meg melyet meghálál a villanyszámlája. 

Mindig az ECO program a leggazdaságosabb

Az ECO program az minden készüléknél a legtakarékosabb víz- és energiafelhasználást biztosítja. Az ECO program a pénztárcánk barátja, de időt kell nekik hagyni, mert általában a leghosszabb program. 

Hogyan spórolhat mosogatógépével? 

sporoljon a mosogatógéppel

Töltsd fel teljesen a mosogatógépét

 Várja meg, amíg a mosogatógép megtelik, mielőtt elindít egy ciklust. Ne pazaroljon áramot és vizet, egy félig töltött mosogatógépre, csak ha van féltöltet, vagy multizone program a készüléken.

2/ Pakoljon bele úgy mint egy profi. 

Az újra mosogatás energia és vízpazarlás. Ezért fontos, hogy úgy pakoljon bele a mosogatógépbe, hogy az edényei tiszták és csillogóak legyenek.

Tudjon erről többet meg a Hogyan pakolja be a mosogatógépet lépésről lépésre cikkünkből.

3/ Mossa el a mosogatógépet, vagyis tartsa karban!

Csak a jól karbantartott és tiszta mosogatógép hatékony. Részletesen megtudhatja a Mosogatógép tisztítás! Jobb megelőzni, mint javítani! írásunkból. 

4/Használja az ECO programot.

Ahogy a mosógépeknél is, az ECO program hosszú időt vesz igénybe, de a legtakarékosabb a víz és áramfelhasználással. Így ez a program abszolút rezsicsökkentő. 

5/Fontolja meg egy új modell vásárlását

A mosogatógépek újabb modelljei az új szabványoknak köszönhetően a víz töredékét használják fel, mint a régebbiek. Egyes mosogatógépek már csak 9 liter vizet használnak fel akár 14-16 teríték elmosogatásához. Pénzt és áramot takarít meg, ha kevesebb vizet melegít, és összességében kevesebb vizet használ. Az új mosogatógépeknek az energiafelhasználása is hatékonyabb, mint egy régi gépnek, így ezen is tud áramot spórolni. 

Olvassa el a Megéri mosogatógéppel mosogatni, még akkor is, ha drágul az áram díja? cikkünket is. 

Remélem hasznosak a tippjeink. Tartsa be őket és kicsit barátibb rezsi várja a jövő hónapban! 

Tudjon meg többet, olvasson tovább:

Mennyi áramot fogyaszt egy tv?

Megtérül a jobb áramfogyasztású mosógép vásárlása?

Nézze meg több mint 700 cikkünket, melyek hasznosak és praktikus tippeket tartalmaznak a háztartási készülékekről. >>

 

Zahoránszky Zita
Zahoránszky Zita
szerző
2022. Okt 17.