Kedves barátnőm levele a mosógépcseréről

Kedves barátnőm levele a mosógépcseréről

Kedves barátnőm levele a mosógépcseréről

Mosógép cserével kapcsolatban egy kedves barátnőmtől, Anitától kaptam levelet, az ő gondolatait osztom most meg.

"A csapból is a környezettudatosság folyik, és hogy a bolygónk a tét. Ez nagyon fontos, de sajnos a pénztárcánk sok mindent meghatároz. Ezért vezették be az energiacímkéket, és próbálunk meg energia-, és víztakarékos mosógépeket, és használati eszközöket beszerezni. De hogy is van ez? Tényleg visszajön pl. a mosógép ára?

A szüleim nagyon ragaszkodtak a szeretet kis gépeikhez, és ők nem akartak semmit ebből az „új modern rosszminőségű” világból a házukba. Igen ám, de mikor elmondtam nekik, hogy - az ugyanakkora lakásomban, mint a szüleimé, és négyen élünk, nem ketten, mint ők - a villanyszámláink megegyeznek. Csak ámultak. És kiderült, hogy az én mosógépem egy átlagos programon 0,74 kw-ot fogyaszt, anyué pedig kb. 2 kw-ot. (egy öreg Hajdú). Tehát én 3 mosással használok el annyi áramot, mint ő egy mosással.

A vízfogyasztásról nem is beszélve, mert a 200-300 liter víz helyett, most sokszor gyors programot használva az én mosógépem vízfogyasztása 40 liter körüli. Tehát nem csak az áramszámlám, de a vízszámlám is kesvebb, mint övék, mióta én lecseréltem egy korszerűbbre a mosógépemet. Így már ők is belátták, hogy bizony az új gép hamar visszahozza az árát, mosógépcsere programban vettek is egy újat.

Nekem egy nagyon tuti kis felültöltős mosógépem volt még a csere előtt, melyet meg akartam tartani, de költözéskor új lakásba sajnos nem fért be a fürdőszobába. Persze nagy sarokkád kellett, így erre nem gondoltam, és arra se, hogy a mosógéphez válasszak lakást. :)

Az új gépnek elöltöltősnek kellett lennie, mert elképzeltem, a meghitt családi vacsorát, az étkezős konyhánkban és közben halkan duruzsol a kis rabszolgám, és örömmel nézzük a forgó ruhákat. De mivel ebbe nem volt tapasztalatom, felhívtam egy régi osztálytársam, aki mosógép szerelő, hogy mire figyeljek az új gépnél. Az alábbi tanácsokat kaptam:

1/ Fontos, hogy mennyi ruhát tehetek bele. Mivel 6-an vagyunk, ezért megéri egy nagyobb kapacitású gépet választani, melybe akár 6-7-9 kg ruha is belefér, így ritkában kell beindítani és ezzel áramot és vizet takarítok meg.

2/ Fontos, hogy legyen benne gyors-, vagy félprogram mert az kisebb mennyiség esetén is gazdaságos, és időszűkében pedig gyors megoldás.

3/ A kézi mosás program is csodás, mert nem gyűri a ruhát, gyors és takarékos.

4/ Fontos a centrifugálás sebessége is. Ha nincs szárítógépünk, akkor a fordulatszám növelésével csökkenthetjük a száradási időt. Ha az 800 fordulat/perc 70%-os nedvesség marad a ruhában akkor az 1000 fordulatnál már csak 65% az 1800 fordulatnál meg 42% nedvesség marad.

5/ A legfontosabb nekem, hogy van benne késleltetett indítás. Tehát bepakolok, és beállítom, hogy mikor induljon, mire hazaérünk a bölcsiből, óviból, iskolából, a gép lejárt, és csak teregetek.

6/ Jaaa, és ismert márkájú gépet érdemes választani, mert ahhoz könnyebb szerelőt (bár ez nekem megvan) és alkatrészt találni.

7/ Mindenképp figyeljek arra, hogy milyen futamidejű garanciával veszem a gépet, mert egy mosógépet az ember nem 1-2 évre választ.

Anita olyan jól megfogalmazott mindent, hogy azt hiszem, a csereprogram hasznosságához, illetve az új gép előnyéhez nincs hozzáfűzni valóm.

Azonban pár sort engedjen meg az onlinePénztárcáról, mely onlineMárkaboltok Hivatalos csereprogram igénybevételékor kap  kap a régi akár működésképtelen készülékért cserébe. Ez az összeg jelenleg 25.000 Ft, melyet beleteszünk onlinePénztárcájába. 

Az Online Pénztárca használatáról megtudhat mindent ezen az elérhetőségen.
Röviden összefoglalva a legfontosabb az, hogy rendelése után a csereprogramban, 25.000 Ft összeget teszünk be saját Online Pénztárcájába 500 Ft értékű kuponok formájában, amit a teljesítést követően a következő vásárlás során használhat. Minden elköltött 10.000 Ft után 1 db 500 Ft-os kupon használható fel. Például, ha egy 100.000 Ft online árú mosógépet vásárol, akkor onlinePénztárcája használatával 95.000 Ft-ért rendelheti meg, 5.000 Ft-ot onlinePénztárcájából fizet. Ingyen Fizethet az onlinepénztárcájából, már több mint 100 webáruházban.

 

Így figyelmükbe ajánlok még egy-két olvasni valót, amennyiben többet szeretnének tudni a háztartási gépek világáról!

Luxus mosógép, amely megtestesíti az álmainkat!

Legjobb felültöltős mosógépek 2019-ben a Whirlpool-tól!

Megbízható mosógép, amely pénzt spórol nekünk.

2019 Bosch TOP legjobb mosógépek

Kapcsolja ki a hangokat az otthonában.

Száraz vagy nedves ruhát teszünk a mosógépbe?

Büdös a mosógép? Tudja meg, hogyan kell a mosógépet szagtalanítani!

 

Zahoránszky Zita
Zahoránszky Zita
szerző
2018. Ápr 17.