„Tök” jó ételek őszre

tök ételek a gorenjétől

„Tök” jó ételek őszre

Használja az idényzöldségeket, és főzzön örömmel

Nem csak finom, de rendkívül sok fontos tápanyagot is rejt magában. Csak jót tehetünk szervezetünkkel, ha étrendünkbe beépítjük a rendszeres sütőtökfogyasztást.

Ismerje meg az egyik kedvenc sütőtökös ételem, melyet gyorsan el lehet készíteni és az egész család imádni fogja.

CSŐBEN SÜLT SÜTŐTÖKÖS-CSIRKÉS TÉSZTA

tökös ételek gorenje beépíthető sütőben

Hozzávalók:

500 g penne tészta, 500 ml tejszín, 3 tojás, 1 fej hagyma, felaprítva pár levél zsálya (lehet szárított is), 40 dkg csirkemell, felkockázva, 50 dkg sütőtök, megtisztítva, felkockázva, 1 vastagabb szelet füstölt szalonna, kicsire felkockázva, ízlés szerint só, bors, olaj

Elkészítése az ételnek:

Egy lefedhető edénybe – amibe a hús is, és a tök is elfér majd -, pici olaj hozzáadásával elkezdjük pirítani a szalonnát, majd rádobjuk a hagymát is és megdinszteljük. Erre rádobjuk az összeaprított zsálya leveleket, azt is átpirítjuk, majd hozzáadjuk a csirkemell kockákat is, és ha kissé kifehéredett már, mehet bele a sütőtök is. Sózzuk (vigyázzunk a szalonna is sós), borsozzuk kissé, lefedjük és majdnem puhára pároljuk az egészet (még sütés közben is puhul majd).

Eközben al dentére kifőzzük a tésztát és leszűrjük.

Összekeverjük a tejszínt a tojással, sózzuk, borsozzuk.

Egy nagyobb méretű tűzálló tálat kivajazunk, majd beszórjuk zsemlemorzsával.  Összekeverjük a tésztát a tökös hússal, (vagy rétegezzük) majd ráöntjük a tojásos tejszínt, és elegyengetjük a sütőformában az egészet.

Megszórjuk a tetejét is kevés zsemlemorzsával, majd 190 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percet sütjük, kicsit piruljon meg a teteje.

Garantálom, hogy laktató, finom és egészséges.
(El kell árulnom, hogy nem saját recept, hanem én is a sutotok.com oldalról tanultam ezt a csodás ételt.)

Ismerje meg a Gorenje IT43SC Beépíthető Indukciós főzőlapot, mellyel gyorsan tud és gazdaságosan finomságokat megfőzni.

Bridge Zone-val bír a készülék, mely azt jelenti, hogy összekapcsolható két zóna így nagy méretű edényekben is tud ételt készíteni. Két különálló főzőzóna áthidalása egyetlen érintéssel történik. 

gorenje bridge

PowerBoost funkcióval gyorsíthatja a folyamatokat, így spórolhat időt magának.

Hirtelen el kell szaladnia valahova? A  StopGo funkcióval leállíthatja a főzést, és ugyanazokkal a beállításokkal folytatja, miután újra aktiválta. Így nem gond, ha felsír a kisgyermeke és szaladnia kell hozzá, hiszen az étel mindig biztonságban van.

Nem kell félnie, hogy odaég az étel, mert  visszaszámláló akár 99 percre is beállítható. Ha egy adott étel optimális főzési ideje a tapasztalatok alapján ismert, az időzítő beállítható, és a főzőlap automatikusan kikapcsol, ha elkészült. Hangjelzés jelzi, hogy az étel kész.

Tisztítása egyszerű, hiszen nem melegedik fel a főzőlap, csak az edény alatt. Így ha véletlenül valami kifröccsen, az nem tud ráégni a felületre. Ezért ha kihűlt az indukció főzőlap, csak le kell törölnie a nem kívánatos elemeket.

Nézze meg a Gorenje onlineMárkaboltban a Gorenje IT43SC indukciós főzőlapot >>>

Böngésszen a Gorenje onlineMárkabolt összes főzőlapja között >>>

Tudjon meg többet, olvasson a háztartási gépekről tovább:

Legjobb Gorenje főzőlapok a magyar családok szerint

Gorenje indukciós főzőlap kisokos

Indukciós főzőlapról minden amit tudni szeretne

Főzőlap harc! Gáz vagy indukció?

 

Zahoránszky Zita
Zahoránszky Zita
szerző
2021. Okt 20.