Több oldalon olvastam róla, és erről a típusról voltak a legjobb vélemények. Volt előtte Samsung de nem vált be, ezt 2 hete nyüstöljük majdnem napi szinten, és jól bírja a strapát. Szívó ereje valami brutál, a legkisebbre (állítható szívóerő) van állítva és tökéletesen végzi a dolgát. Amit negatívumként lehetett olvasni az a kicsi tartály, ez igaz ahol gyerekek vannak és több koszt kell felszívnia, ott valóban 1-2 szoba takarítása után üríteni kell, de ez nem gond, nagyon egyszerűen kivehető a tartály és egy pillanat alatt ki lehet üríteni. A hangja sokkal halkabb, még teljes szívóerőn is. Fogyasztása kevés. Kábelhossz elégséges, a cső hossza és magassága is tökéletes. 7 év garanciát kértem, remélem nem lesz gond vele, szűrőket elég csak tussal kimosni, nem kell +-ba venni hozzá, elhasználtunk már pár porszívót, de ezt az asszony nagyon szereti. Az ára kicsit drágább (némelyiknél 2x) a többihez viszonyítva de ez BOSH remélem a márka hozza a nevét. A szállítás nagyon korrekt volt, -gps nyomkövetés, így minden percben tudni lehetett hol van a szállító. Legközelebb is ebből a boltból fogunk vásárolni, még ha kicsit drágább is lenne.
Küldje el nekünk az alábbi adatokat, és amint tudjuk, felvesszük Önnel a kapcsolatot.
Kérjük valós adatokat adjon meg a küldés sikeressége érdekében!
Egyszerű megrendelés
Az alábbi mezők kitöltésével rendelheti meg ezt a terméket. Ha mást is szeretne vásárolni, írja be az üzenet rubrikába.A rendelését és a szállítási időt e-mailben visszaigazoljuk.
Kérjük valós adatokat adjon meg a küldés sikeressége érdekében!
Legyen Ön is V.I.P ügyfelünk!
Sajátítsa el a profi háztartás művészetét, férjen hozzá egyedi ajánlatainkhoz, és nyerjen betekintést Titkos tudástárunkba!
Köszönjük
3
1
9
3
4
2
vásárlónk bizalmát
Adatkezelési beállítások
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz marketing jellegű cookie-kat engedélyezhet, amivel elfogadja az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat. Süti (cookie) beállítások