TOP Bosch Mosogatógépek 2020-ban

top 3 mososgatógép bosch

TOP Bosch Mosogatógépek 2020

Ismerje meg az idei sláger Bosch mosogatógépeinket!

Már jócskán benn járunk 2020-ban, így kirajzolódik a mosogatógépek között, melyek a TOP gépek.

Már a tavalyi TOP mosogatógépeknél is látható volt, hogy egyre népszerűbbek a beépíthető készülékek. Ez a tény egyre inkább igaz lett a 2020-as év mosogatógép trendjeinél.

A Bosch TOP 2020-as mosogatógépeinek harmadik helyezettje pont egy olyan beépíthető mosogatógép, amelynek digitális kijelzője látszik a frontját takaró bútorlap felett.

A félig integrálható mosogatógépek divatosak, mert a konyha dizájnjába abszolút beillenek, és a kijelzőn mindig láthatjuk a mosogatás állapotát, illetve könnyedén tudjuk irányítani a mosogatógépet.

A 2020-as év Bosch TOP mosogatógép 3. helyezett:

Bosch SMI46AS04E Beépíthető mosogatógép

Ahogy már említettem ez egy olyan Bosch beépíthető mosogatógép, melyet a konyhabútorba kell illeszteni, és bútorlap is kell az elejére. Különlegessége, hogy irányítása és kijelzője látszik. Csak egy pillantás és tudja, mennyi idő van vissza a mosogatási időből, vagy szükség van-e utántöltésre. 12 terítékes férőhelye egy nagycsaládnak is elegendő. A poharak, tányérok mellé beférnek a főzőedények is. Az EcoSilence DriveTM technológiának köszönhetően szuper csendesen működik, illetve garantálja az alacsony energiafogyasztást. (energia besorolása A++)

Kevesebb edénnyel is gazdaságosan működik, mert a LoadSensor (töltöttség érzékelő) automatikusan felismeri az edény mennyiséget, és ehhez adagolja a vizet, ezáltal energiát takarít meg.

6 beépített programja mindenféle edények elmosogatására alkalmas, sőt 3 speciális funkcióval bővíthető, ha pl. gyorsabban szeretne végezni kapcsolja be a VarioSpeed Plus-t, vagy a higiéniás programot kisbabáknál, fertőző betegeknél. Az extra szárítás opcióval pedig a műanyag edények is szárazak lesznek a program végén.

A 2020-as év Bosch TOP mosogatógép 2. helyezett:

Bosch SMS40E32EU Szabadonálló mosogatógép

Ez a Bosch mosogatógép 12 teríték elmosogatására alkalmas és sokféle programmal szolgálja a háztartásokat. Féltöltet opciója is van, hogy kevés edényt is gazdaságosan mosogasson. Rugalmasan pakolhatóak bele az edények, és nagyon egyszerű az irányítása. EcoSilenceDrive motorral készült, ahol a szénkefék nélkül működő motor ultra csendes és a csúcseredmény automatikusan garantált. Fontos még tudnia, hogy öntisztító szűrő van benne, és természetesen késleltethető a mosogatás.

Nézze meg videónkat a Bosch SMS40E32EU Szabadonálló mosogatógépről >>>

 

A 2020-as év Bosch TOP mosogatógép 1. helyezett:

Bosch SMV45GX02E Beépíthető mosogatógép

A Bosch TOP mosogatógépek első helyezett a 2020-as évben egy teljesen integrálható mosogatógép, tehát bútorlapot kell az ajtóra rakni, és egyáltalán nem látszik a gép. Ezek a készülékek teljesen beleolvadnak a konyhába, így nem rontják el a konyhabútor összhatását.

A Bosch SMV45GX02E beépíthető mosogatógép a 44 dB zajszintjével olyan halk, mint egy suttogás. A HygienePlus opció miatt kisgyermekeseknek nagyon ajánlom, mert fertőtlenít. A gyermekek mellett biztonságos a műanyag edények használata, melyek extra szárítást igényelnek. Ez a készülék extra szárítással is bír. 12 terítékes kapacitása egy nagyobb család esetén is ideális. A++ energiafogyasztása és 9,5 liter vízhasználata alacsony. „A” tisztító hatással rendelkezik, és természetesen a mosogatást is tudja időzíteni. Aquastop rendszere megoldja a vízbiztonságot. Apró piros pöttyöt vetít a padlóra, amíg tart a mosogatási ciklus, így mindig tudja, ha működik a mosogatógép. Gyors programja 60 perces, és rendelkezik automata programmal is, amelynél a szenzorok beállítják a mosogatási ciklusokat a behelyezett edényeknek megfelelően.

Olvasson tovább és tudjon meg többet a Bosch SMV45GX02E mosogatógépről, a kedvencről >>>

A mosogatógép beépítése egyszerű művelet, ha már ki van építve a rendszer. A cikk végén ajánlok Önnek egy régebbi írásom, mely részletesen elmagyarázza a mosogatógép bekötését.

Mosogatógép bekötése

Ezek is érdekelhetik a háztartási gépekről:

Praktikus tudni mosogatógép vásárlás előtt

Fontos különbség mosogatógépek között

Mosogatógép tabletta teszt

 

Zahoránszky Zita
Zahoránszky Zita
szerző
2020. Jún 23.