Indukciós főzőlapról minden amit tudni szeretne

indukciós főzőlap miért válasszuk

Indukciós főzőlapról minden amit tudni szeretne

Miért válasszon indukciós főzőlapot?

Zavarban van attól, hogy beépíthető indukciós főzőlapot válasszon? „A tudás szabaddá tesz” mondják. Hát, Ön is tudjon meg sok mindent a beépíthető indukciós főzőlapról és pontosan tudni fogja, hogy szüksége van rá.

Mielőtt pontosan megismerné az indukciós főzőlap előnyeit és hátrányait, elmesélem az én történetem.

Ahol én lakom, ott be van kötve a gáz így evidens volt, hogy gáz főzőlapom van. Sajnos régi az épület, és kiderült, hogy elavultak a csövek, ezért ki kellett őket cserélni. Teljesen kétségbe estem, mert két hétre lekötötték az épületet a gázvezetékről.  Ekkor az egyik barátnőm megmentett, és kölcsönadott egy hordozható indukciós főzőlapot, hogy ne maradjon étel nélkül A kis családom. Szerencsére a legtöbb edényem indukciós főzőlapra is jó, így elkezdtem kitapasztalni az indukció előnyeit és hátrányait. Ez egy 1 zónás készülék, ezért már előre el kellett terveznem az ételkészítés folyamatát. Készítettem levest, és főételt egyaránt és abszolút pozitív véleményem lett a két hét végére az indukciós főzésről. Sokkal gyorsabb és pontosabb, mint a gázon való főzés. Egy csoda... Sokszor hallom, hogy nem lehet az indukciós főzőlapon palacsintát sütni. Én ezt is megcáfoltam és igaz nem palacsintasütőben, hanem egy sima serpenyőben, de ínycsiklandó palacsintát készítettem. A takarítása a legjobb, nincs szükség dörzsölésre, tényleg csak egy mozdulat, és olyan, mint újkorában a készülék.  Annyira megszerettem, hogy azonnal be is szereztem egy indukciós főzőlapot és azóta is élmény a mindennapos főzés. Egy szónak is száz a vége én szívből ajánlom Önnek, még akkor is, ha kicsit drágább a beszerzése, és az áramszámla is kicsit több lesz. Higgye el, megéri váltani!

Hogyan működik egy indukciós főzőlap?

Az indukciós főzőlap kemény kopásálló üvegből készül, és csak akkor hevít fel, amikor edényt helyeznek rá - amint a serpenyőt eltávolítják (vagy amikor a zónát kikapcsolják), a hőtermelés leáll. Így energiatakarékos és biztonságos, mert nincs forró rész, amihez hozzáérhetne.

Beilleszthető-e a hagyományos vagy egy modern konyhába?

Az indukciós főzőlapok karcsúak, feketék és enyhén fényesek, gyakran rozsdamentes acél kerettel vannak körülvéve, és a munkaterület felületével egy síkban kell lenniük. Így királyivá varázsolja a konyha kinézetét, elégedett érzést keltve, legyen szó korszerű konyhai tervezésről, vagy a hagyományos dizájnról.

Nézze meg a Whirlpool főzőlap sütő szettet,amelyben még nem csalódtak a vásárlóink.

Milyen edényeket használhat egy indukciós főzőlapon?

Az indukciós főzőlapok jó minőségű edényeket igényelnek, sima, sík talppal a jó hő eloszlás érdekében. Győződjön meg róla, hogy a serpenyők aljai szennyeződés mentesek-e, hogy ne karcolják meg az üvegfelületet, és ugyanolyan átmérőjűek legyenek, mint az általuk elhelyezett zónák. A lényeg, hogy mágnesezhető edények legyenek, mert csak akkor érzékeli a főző zóna őket. Biztosan használható:

  • Rozsdamentes acél edények mágneses aljzattal
  • Zománcozott acélkannák
  • Öntöttvas edények

Ellenőrizheti, az edényeket, serpenyőket, hogy alkalmasak-e, úgy hogy egy mágnest az aljára helyez, és ha a mágnes megáll, a serpenyő alkalmas.

Energia hatékony az indukciós főzés?

Az indukciós főzés sokkal hatékonyabb, mint a kerámia főzőlapon való főzés, mivel a hő csak a tálat érintő területen keletkezik. Így nincs elvesztegetett hő, mint pl. egy gáz főzőlapnál. Az indukciós zóna automatikusan kikapcsol, ha a serpenyőt eltávolítják, így a legkevesebb áramot használ el. Arról nem is beszélve, hogy gyorsabban is működik, mint a kerámia, vagy villanytűzhely, így kevesebb időt spórol nekünk.

Mi a helyzet az indukciós főzőlapon való főzéssel?

Az indukció jobban szabályozható, mint a kerámia főzőlap: az indukció azonnal reagál, és pillanatok alatt beállítja az új hőfokot, mindegy, hogy magasabb vagy alacsonyabb szintre állítja be. Míg a kerámia zónánál hosszabb ideig tart a felmelegedés vagy a hűtés kihűlés  hatása.


Tanulságos ez az összehasonlító táblázat, amely a kerámia, az indukció és a gáz gyorsaságát vizsgálja:

3 liter víz felforrásához

Indukciós főzőlapon

5 perc

Gáz főzőlapon

9 perc

Kerámiai főzőlapon

11 perc


Néhány indukciós főzőlap rendelkezik booster funkcióval, ami gyorsítja a főzési folyamatokat.

Biztonságos az indukciós főzőlap?

biztonságos indukció

Gyermekeknél a legbiztonságosabb az indukciós beépíthető főzőlap. Az egyik oka, hogy nincs nyílt láng, vagy az edény mellett nem forrósodik fel a felület, így nincs égésveszély.
Gondoskodtak gyermekzárról is, ami azt jelenti, hogy ha be van kapcsolva a gyermekzár, akkor a zónákat nem lehet véletlenszerűen bekapcsolni.
Van maradékhő jelzője is, amely a digitális kijelzőn megjelenik, (tehát mindig tudja, ha valamelyik zóna még meleg), illetve van automatikus kikapcsolási mód a túlmelegedés megelőzésére.

Az indukciós zónák biztonságosabbak lehetnek, mint a kerámia, mert a zónák sokkal gyorsabban lehűlnek, és nem termelnek hőt, hacsak nincs benne egy serpenyő.

Veszélyes az indukciós főzőlap, ha pacemakerrel rendelkezünk?

Hallom többször, hogy az indukciós zóna által létrehozott elektromágneses mező veszélyt jelenthet-e szívbetegeknek. Ezt nem támasztotta alá még semmilyen kutatás, és nem hallottam ilyen esetről sem, de a biztonság kedvéért megkérdeztem egy karidiológus orvost. Ő ezt a választ írta: "Kedves Zita! Csak akkor káros, ha közvetlen közelében van a peacmekerrel rendelkező működés közben a főzőlaphoz. De ez nem fordulhat elő mert csak akkor működik a készülék, ha érzékeli az edényt amit rá teszünk, és akkor már nem tudunk elég közel lenni hozzá." Ez alapján is biztonságosan használhatja, de ha még mindig bizonytalan, kérdezze meg orvosát illetve a szívritmus-szabályozó gyártóját.

Hogyan tisztítson egy indukciós főzőlapot?

Mindig hagyja lehűlni a főzőlapot. A könnyű szennyeződést egyszerűen törölje puha ruhával, meleg vízzel és mosogatószerrel. Soha ne használjon súrolóporokat vagy pasztákat, fémvágókat, sütő tisztítószereket. Mivel az edény mellett nem forró az indukciós felület, ezért nincs ráégett étel, ezért tényleg elég csak letörölni a felületét.

Szemezgessen a Whirlpool onlineMárkabolt indukciós főzőlapjai között >>

Ha kíváncsi, mit tudnak az új főzőlapok a régiekhez képest, nézze meg itt!

Olvassa el, hogy még többet megtudjon: Kerámia vagy indukciós főzőlapot válasszak?

Tekintse meg legnépszerűbb, készleten levő indukció főzőlapjainkat!

Ha bármilyen kérdése van a termékkel, vagy a szállítással kapcsolatban, javaslom, hívja főzőlapszakértő kollégámat közvetlenül a +36 1 478 2128-as telefonszámon.

Tovább a főzőlapokhoz!

Tudjon meg többet, olvasson tovább:

A Whirlpool készülékekkel egyszerűen, de csúcs jó ételeket készíthet

Indukciós főzőlapok működtetése

Automata főzés? Ez valami vicc?

Hogyan változtatja meg az életét a flexindukció?

Zahoránszky Zita
Zahoránszky Zita
szerző
2023. Febr 18.

HOMEFORT főzőlap termékajánló