Bajnokok Ligája döntő a nappaliban!

Bajnokok Ligája nincs hideg sör nélkül!

Ismét egy óriási esemény közeleg a férfiak, illetve focit kedvelők életében. A Bajnokok Ligájának a döntője. Az én egyik férfi barátom ilyenkor teljesen átalakul, és csak ez élteti. 

A haverokkal minden évben másnál gyűlnek a fanatikus drukkerek és üvöltik az estébe sörmámoros véleményüket.

De mitől lesz ez náluk más, mint a többieknél?

Ez egy igazi kuriózum és erre a kiemelkedő eseményre, kiemelkedő vendéglátás szüksége. Így a nappali átalakításon esik át. Az óriási tv természetesen központba marad és köré gyűlnek a fotelek és kanapé. Chips, ropi és hot-dog a szertartás része. Ez mind megvan. Ééééééésssssssssss, most jön a lényeg.

 

A sör. Ha azt akarjuk, hogy hideg legyen, akkor hűtőben kell tartani. De ha a konyhában van a hűtő, akkor kiszaladgálás közben, még a végén lemarad valami fontos eseményről! Így megszületett a döntés (dobpergést kérek) vásárolni kell a nappaliba egy hűtőszekrényt!

A döntés végül egy kisebb fajta egyajtós hűtőszekrényre esett a Gorenje márkától. Ebben a készülékben van egy kis fagyasztó rész is, jégkockának, vagy fagyasztott gyümölcsnek, illetve fagyinak is kiváló. Ehhez a felesége ragaszkodott, aki nyáron a csaj partikon koktélokkal lepi meg barátnőit. Így mind a ketten elégedettek a döntésükkel.

Egy modern nappali dizájnjába is abszolút passzol egy hűtőszekrény. Kényelmet és extra vagáns ízlést sugal.

22 kg-os polcteherbírása is meggyőző, hiszen így biztos elbír sok sört, sérülésmentesen. Led világítása és energia besorolásának köszönhetően, az áramszámláját szinte meg se emeli. Ami még felettébb fontos szempont, mivel nappaliba kerül a hűtőszekrény, a zajszintje. Ez a Gorenje RB4091ANW egyajtós hűtőszekrény csak 45 dB hangerővel működik, ami azt jelenti, hogy egy suttogással egyenértékű, így biztos nem fogja zavarni.

 

Válassza Ön is a kényelmet nappalijába. Keverjen egy Margarétát, vagy igyon egy hideg sört, és a gyereknek is kapjon elő egy krémes fagylaltot.

 

Nézze meg a hűtőszekrény kínálatunkat!

Bármilyen kérdésével forduljon hozzánk, és segítjük döntését szakértői tanácsainkkal, kötelezettség mentsen a +06-1/478-2128-as telefonszámon.

Olvasson bővebben a hűtőszekrényekről:

Legnépszerűbb hűtőink

Hogyan válasszunk hűtőszekrényt?

A legjobb hűtőszekrény, fagyasztó 2017-ben

Találja meg a legjobb kombinált hűtőszekrényt!

 

 

Zahoránszky Zita
Zahoránszky Zita
szerző
2018. Máj 25.